Kisebbség, többség

1. URMÁNCZY NÁNDOR (1868 Maroshévíz -1940 Maroshévíz), politikus, országgyűlési képviselő, író[1]

Életéről és munkásságáról röviden

Urmánczy Nándor 1868. október 1-én született Topliczán, a mai Maroshévízen. Apja Urmánczy János (1805-1876), anyja Novák Mária Magdolna (1836-1900). A család hatodik gyermekeként látott napvilágot, testvérei: Anna (1836-1880), János (1849-1933), István (1851-1900), Ilona (1860-????), Jenő (1862-1886), Janka, Lenke és Jeromos (1871-1950).  A 1650 körül a család, bárói rangra emelkedett, de e nemesi címmel soha nem dicsőítették magukat, címerük is a család ház egyik mellék folyosóján volt kitéve. A család 1836-ban került Maroshévízre. Az itt tartózkodásuk alatt a család kiépítette a település központját, mely így városias kisvárosra emlékeztetett, sajnos ezt a központot 1977-88 között megsémisítették, így az 1872-ben épített 100 szobás palotájukat is eltüntették. Ugyancsak a családnak köszönhető a  mai római katolikus templom melyet 1868-1873 között építettek, a régi 1870-ben épített fatemplom mellé.

Urmánczy Nándor az elemi iskolát Maroshévízen, középiskolai tanulmányait Brassóban végezte, majd jogot tanult Budapesten, ugyanitt szerzett jogi doktorátust 1895-ben. Ezek után Kisküküllő vármegyében volt főszolgabíró, később Maros- Torda vármegyében szolgabírói, aljegyzői, majd főszolgabírói tisztséget töltött be. Életét két fontosabb periódusra lehet osztani: - 1. 1894-1902-es korszak, amikor számos verse, novellái, dalai, elbeszélései, valamint rövidebb helytörténeti monográfiákat jelentetett meg, ez utóbbiak Szászrégen és Gyergyószentmiklós között elterülő településekről. Ebben az időszakban írásaiért, 1896-ban a „Turistaság Bajnoka” címmel tüntette ki az Erdélyi Kárpát Egyesület.

- 2. 1902-1940 korszak, ekkor politikai írásai jelentek meg főképp különböző újságokban, de ugyanakkor könyvei is láttak napvilágot. Tökéletesen beszélt és irt németül, franciául, angolul és románul. Az 1902. október 9-i országgyűlési választásokon Teleki Domokos gróffal szemben indult a szászrégeni választókerületben, és országgyűlési mandátumot nyert szabadelvű párti programjával. Az 1910-es évi választásokon Malonyvai Dezső volt az ellenjelöltje. 646-632 arányban győzött, így továbbra is ő maradt a kerület országgyűlési képviselője. Mint országgyűlési képviselő, ezt a tisztséget 16 éven át, 1902 és 1918 között töltötte be. 1917-ben önként bevonul katonának, negyvennyolc évesen a 9-es honvédhuszárok önkéntese lett, és a bukovinai fronton teljesített szolgálatot. Hősiességéért vitézségi érmet kapott, zászlósként szerelt le. 1918 novemberében Jancsó Benedekkel, Sebes Dénessel és Ugrón Gáborral közösen, Budapesten megalakították a Székely Nemzeti Tanácsot.  1918 elején kormánybiztossá nevezték ki. Közben1907-ben megnősült, felesége két szép lánnyal ajándékozta meg, Anna és Júlia. Anna idővel férjhez ment gortvay Gortvay Tiborhoz. Erdély Román uralom alá kerülésekor több mint ötezer hold területet kobozott el a Román kormány

Az Ő kezdeményezésére készültek el a Szabadság téren az Észak, Dél, Kelet és Nyugat szobrok, amelyeket 1945 februárjában törtek szét a bevonuló orosz tankok, az Igazság Kútja mely ma is megtekinthető Budapesten. Nevéhez fűződik a Védők Ligája Szövetség alapítása, a Nemzeti Hiszekegy az ő indítványozására született, az Ereklyés Országzászló, a Honvédelmi Párt alapítása és még sok más. Ö alapitotta és épitette Maroshévizen az első Állami iskolát, mely 1896 március 2 és szeptember 1 között épült a Válya negyedben, nevéhez fűződik az első maroshévizi újság (Topliczai Hiradó, 1895), majd ennek az útóda a Maroshévízi Híradó (1911), 1902-ben testvérével újból megalakították Maroshévízen az amatőr színjátszó társulatot. Országgyűlési hozzászólásainak és közbenjárásának köszönhetően indult be 1909. okt. 29-én a székely körvasút Szászrégen-Gyergyószentmiklós szakasza, neki és családjának köszönhetően Maroshévízen korházat alapítottak egyik házukban, ahol az orvos és asszisztensek fizetéseinek egy részét ők állták, szintén az említett évben megalapítja az első bíróságot és pénzügyörséget Maroshévízen. 1908. október 24-én, megnősül, felesége a szatmárnémeti születésű Freund Júlia Irén lett, aki két lánnyal ajándékozta meg: Júlia és Anna. Több korabeli újság szerint korszaka (1902-1940) legkiemelkedőbb, legfontosabb politikai személye volt.

Urmánczy Nándor 22 évi kényszertávollét után jött haza Maroshévízre, 1940. október 23-án, miután Szászrégenbe a reggeli órákban megérkezett. Régenbe diadalkapu várta, száz meg száz lakos fogadta, éljenezte. Maroshévízre éjféltájt érkezett meg, de mivel nem szerette a nagy felhajtást, pompás fogadtatásokat, a családján kívül csupán öt bizalmasának jelezte jövetelét, akik a vasútállomáson várták. Szülőföldjén nyolc boldog napja volt, amely részben pótolta a 22 évnyi kényszer távollétet, örömmel kereste fel a rég nem látott rokonokat, barátokat, ismerősöket.  Október 31-én a reggeli után, unokája, Urmánczy Gizella holtan találta szobájában, kedvenc karosszékében mely a Maros folyóra kitekintő ablak elött volt. Holttestét a családi kriptába helyezték örök nyugalomra. Halála megrázta a magyar politikai életet, számtalan újság, folyóirat napokig Urmánczyról, életéről, munkásságáról cikkezet. Temetésén számos képviselő, politikus, párt képviselől voltak jelen. Sírjánál József főherceg, 1940 novemberében Országzászlót avatott fel, ugyanezen a napon Maroshévíz Diszpolgárává is avatták. Halála után a maroshévízi Ereklyés Országzászló egy kis könyvet adott ki életéről, munkásságáról. 1942 decemberében az Erdélyi Férfiak Egyesülete, Urmánczy tisztelete jeléül a Margit szigeten a kedvenc padja és két fája mellett, felállítottak egy 3 x 2 x1 méteres mészkő emlékpadot. Ezt Siklódy Lőrinc készített el, a Szent Mihály templom előtti sétányon egy platán alatt E pad egyik oldalán csorgó, a másik oldalán egy kis oszlop, három mélyített domborművel, egyiken Urmánczy profilja, a másodikon az Ereklyés Országzászló előtt szónokoló Urmánczy, a harmadikon az Erdélyi Férfiak Egyesülete címere volt látható. E reliefeket Füredi Richárd készítette el. E gyönyörű emlékpadot sajnos a kommunista hatalom 1945-ben széttört. A Régeni Hírlap és több országgyűlési képviselő kezdeményezésére terv született a Szabadság téren egy Urmánczy Nándor szobor felállítása, terv, ami sajnos a vörös uralom 1945-ös évi területi elfoglalás miatt nem valósulhatott meg. 1940-ben Maroshévízen díszpolgárrá avatták, majd sírjánál 1943. augusztus 15-én, József főherceg, Ereklyés Országzászlót avatott fel.

Jelenleg Maroshévízen a helyi cserkészcsapaton kívül semmi sem őrzi az Urmánczy nevet, sem utca, sem emlék szobor, sem disztábla nem emlékeztet a családra. Még bár a helyi Urmánczy kastélyban székelő népmúzeumban sem találni utalást e családra. 2008-tól megalakult egy Dr. Urmánczy Nándor Egyesület, mely felvállalta a hagyományának a megőrzését és eszméjének folytatását.

[1] Czirják Károly: Urmánczy Nándor élete és munkássága, 200

     Urmánczy János (1849-1933) bankigazgató, gyáros, a Székely Kongresszus tagja. 1849-ben született, apja Urmánczy János (1805-1876), 1880-tól a Gyergyószentmiklóson megalakult Gyergyói Első Takarékpénztár egyik alapítója és igazgatója. Ugyanakkor a Székely Kongresszus, Maroshévíz és környékének képviselője. 1894 tavaszán Gyergyószentmiklóson egy gyufagyárat épít, mely gyárat szeptemberre üzembe helyeztek. A legtöbb idejét a bécsi, római, madridi luxusszállodákban töltötte, hisz szeretett kirándulni. 1911-ben, 62 évesen másodszor nősült, felesége Pavlovits Nagy Lenke. 1918-ban Budapestre költözik. 1933. május 1-én délután 4 órakor hosszú szenvedés után hunyt el, és a budapesti Farkasréti temetőbe helyezték örök nyugalomra.

Dr. Pálffy Endre (1908-1975) tanár, irodalomtörténész, az irodalomtudományok doktora, író. Maroshévízen született 1908. március 12-én, apja, Pálffy Endre, a helyi református egyház papja volt. Középiskoláit Maroshévízen, az egyetemet Kolozsváron és a Sorbonne-on végezte. 1931-ben Kolozsváron román-francia szakos tanári oklevelet kapott. 1931-től Nagyenyeden tanár a Bethlen kollégiumban. Nicolae Iorga meghívására, 1937-1940 között előadóként vett részt a Vălenii de Munte-i szabadegyetemen, mint egyetlen magyar tanár. Anyanyelvén kívül tökéletesen beszélt és írt románul, franciául és németül. 1941-1945 között Naszódon a román líceum és kollégium tanára és igazgatója. 1945-től Budapesten a Vallás és Közoktatásügyi Minisztériumban előadó, majd főosztályvezető. 1949-1955 között a budapesti Pedagógiai Főiskola román tanszékének tanára. 1955-től haláláig a budapesti ELTE Román Filológiai Tanszékének az alkalmazottja, mely felveszi a Román Nyelv és Irodalom Tanszék nevet. Ennek az intézménynek docense, helyettes dékánja, egyetemi tanára. Öt éven át a budapesti „Foaia Noastra” hetilap főszerkesztője. A román irodalommal kapcsolatosan számos tanulmányt publikált szakfolyóiratokban, könyveket, tankönyveket írt és szerkesztett a magyarországi román középfokú oktatás számára. „A román irodalom története” című könyve magyar viszonylatban az első ilyen természetű könyv. 1941-ben kiadja a „Magyar nyelvtan és olvasókönyv a román tannyelvű gimnáziumoknak” című könyvet. 1953-ban Domokos Sámuellel közösen adják ki az „Istoria literaturii române pentru clasa a 3-a medie”, 1955-ben pedig az „Istoria literaturii române pentru clasa a 2-a şcolilor medii” címűt. E könyveket követik az 1957-ben kiadott „A román irodalom a 20. században” című és „A román irodalom története” című könyvek, 1960-ban a Román társalgási könyv, 1961-ben A román irodalom Magyarországon, George Cosbuc élete és költészete (1973), és még sok más könyve lát napvilágot. Több tanulmányt írt magyarul, románul, franciául és németül. Műveiben párhozamosan követi a magyar és román irodalmat, bemutatja a XX. századi román irodalmat. 1975. november 15-én hunyt el Budapesten, ott is temették el.

George Sbârcea (1914-2005) újságíró, zeneszerző, költő, zongorista, író. Sbârcea 1914-ben született. a család negyedik gyermekeként. Gyermekkorának nagy részét itt töltötte a szülei birtokán, hisz mind az apja, Nicolae Sbârcea (községi orvos volt Maroshévízen), mind az anyja hévízi születésűek voltak, sőt nagyszülei is itt születtek, és itt is laktak. Első felesége, a hévízi Bodó Anna két lánnyal ajándékozta meg, Krisztinával és Terézzel. Felesége fiatalon, mindössze 42 évesen elhunyt. 1969-ben újranősült, a brassói születésű Marikát vette el feleségül, aki 25 évvel volt fiatalabb nála. Iskoláit Maroshévízen, majd Szászrégenben végezte, az 1930-as években elvégezte a kolozsvári Zenei Főiskolát, ezek után jogot tanult. Anyanyelvén kívül hat nyelven beszélt és írt magas szinten: angolul, németül, olaszul, franciául, finnül és magyarul. Élete során 83 könyvet adott ki, ezek közül tízet magyar nyelven (Szép város Kolozsvár), tízet meg magyar nyelvből fordított románra. Számos újságcikke jelent meg románul és magyarul is, kolozsvári és a megyénkben kiadott magyar újságokban. Így az 1970-es években cikkei jelentek meg a Hargita napilapban, sőt a Hargita Kalendáriumban is. Neve ismertté vált mind a román közönség, mind a magyar közönség számára. Főleg az 1937-ben, Nagybánya mellett írt „Ionel Ionelule” énekkel alkotott maradandót, míg a magyarok számára az Imrédi Géza szövegének a megzenésítése emlékezetes, hiszen ebből született „A Dónáth úton nyílnak már az orgonák” című örökzöld slágere, melyet Tamás Gábor kitűnően ad elő. A Ionel Ionelule slágerről azt kell tudnunk, hogy egy maroshévízi barátjáról írta, aki a Zsákhegy negyedben lakott és nagyon szerette az italozásokat, Huruba Ionel könyvelő volt a helyi faipari gyárnál. Szép férfi volt, de beszédhibás (dadogott), csak sajnos a túlzott italozás megbélyegezte az életútját. Sbarcea volt az egyetlen romániai újságíró, aki interjút készített Benito Mussolinivel 1942-ben, majd Adolf Hitlerrel 1943-ban. E két interjúnak nagy sikere volt akkoriban, hisz több európai újság átvette tőle. 1945-ben, újságcikkekben bírálta a kommunista rezsimet, amiért a hamisításairól híres Népi Törvényszék 15 évi börtönre ítélte el árulás címén. Amikor a döntés tudomására jutott, Petelére menekült, ahol elbújt, de 1947-ben elfogták és bebörtönözték. Kilenc évet töltött le a Jilava-i, nagyenyedi és szamosújvári börtönökben, külföldi nyomásra bocsátották szabadlábra 1956-ban. Számos kitüntetésben részesült, mint például: 1938-ban maga Charles de Gaull nyújtotta át a „Francia Érdem Légió”-  díjat, mely kitüntetés a legnagyobb volt Franciaországban. 1942-ben pedig „Finn Oroszlán”- díjjal tüntetik ki. Ő az egyetlen román, aki e díjjal büszkélkedhet. Két évet töltött el Tibetben, ahol jogát tanult a Dalai Láma tanítványaként. Több slágert írt, melyekkel összejárta a fél világot, így barátkozott meg Luis Armstronggal is. Eleinte Kolozsváron lakott ugyan, de az 1970-es évek közepén Bukarestbe költözött. Sok magyar barátja volt köztük sokat emlegeti Dzsida Jenőt, Nyirő Józsefet és Salamon Ernőt, akihez gyermekkori barátság fűzte. Ez utóbbiról és más barátokról egy kitűnő írása jelent meg magyar nyelven, Pisztránghalászaton, mely egy 1928-as évi nyaralását írja le Maroshévízen. Ugyanakkor nagyon jó barátja a volt Széfeddin Sefket Tibor Ahmed D. Dzselaleddin kolozsvári török főkonzul is. Dzsidával és Sefkettel létrehozták azt a kis társulatot, amelyben román és magyar színészek, táncosok, zenészek voltak, és amely előadásaival turnézott Erdély-szerte. A kolozsvári magyar színházban és operában is tevékenykedett, a Román Televízió főszerkesztő-helyettese lett, többek között ő indította el a magyar adást, a Román Írószövetség vezetőségi tagja volt. Mellőzött zseni fontos szerepe ellenére a rendszerváltás után a frissen megalakult román kormány háttérbe szorította. Az 1970-es 1980-as években minden nyáron több napot töltött Maroshévízen, hisz a rokonai mind itt laktak. Románia legnagyobb és legértékesebb autogram gyűjtemény tulajdonosa. Életének utolsó éveit betegesen töltötte, nemigen mozdult ki Bukarestből. 2005. július 27-én hunyt el a fôvárosban, a katolikus Belu temetőben helyezték örök nyugalomra.

Dr. Günther Philipp (1918-2003) sportoló, orvos, operett énekes, kabaré szerző, filmszínész, író. 1918. június 8-án született. Apja osztrák származású állatorvos volt, anyját Teréznek hívták. 1919-ben Bécsbe költöztek. Középiskoláit Bécsben és Innsbruckban végezte. Elvégezte a színészeti főiskolát, majd 1943-ban az orvosi egyetemet.  Kitűnő sportoló volt, így 100 méteres mellúszásban felállított osztrák rekordját 14 évig nem tudta megdönteni senki. 1936-ban tagja az osztrák olimpiai úszóválogatottnak, mellyel jó eredményeket ér el a berlini olimpián. Az úszás mellett jó motorkerékpáros, így az 1950-es években három alkalommal osztrák bajnoki címet nyert. 1960-ban ő alapította az osztrák Motorsport Egyesületet. 21 könyvet adott ki, 147 filmben szerepelt, ezek közül egy sorozatfilmét jelenleg is sugározza az egyik osztrák kereskedelmi adó. Számos kabarét írt és adott elő, ugyanakkor operettekben is szerepelt. Négyszer nősült, és három gyermeke van. Első feleségét, Friederike Mayrhofert 1942-ben vette el, tőle egy fia született. 1947-ben elváltak. Második feleségével, Anna-Maria Huberttel 1952-ben lép házasságra, de az 1960-as évek közepén elváltak. Harmadik felesége Monika S. volt, akivel 1966 és 1972 között élt együtt. Monika egy fiúval ajándékozta meg. Negyedik felesége a sokkal fiatalabb Gisela Kilchberg volt, vele lakott 1972-től haláláig. Gisela is egy fiúgyermekkel ajándékozta meg. 1946-ban megalakította a „Négy kicsi” kabaré csoportot, mellyel több előadásuk volt. 1990-ben vonult nyugdíjba egy bécsi egyetemről, ahol pszichológiát és idegtant tanított. Az évek során Bécsben, Toscanában és a németországi Godesberg városban lakott. 85 éves korában, 2003. október 2-án hunyt el a németországi Godesberg városában.

Galló Alice (1922-1981) színésznő. 1922-ben született, iskoláit szülőfalujában végezte. Egyetemi iskolái előtt tagja volt a maroshévízi amatőr színtársulatnak. Az 1940-es években bejut a kolozsvári színészeti egyetemre. A főiskola elvégzése után a Kolozsvári Állami Magyar Színház tagja, 1948 után a marosvásárhelyi Székely Színházhoz került, mely 1962-től a Magyar Állami színház nevet kapja, itt haláláig tevékenykedett. 1965-től nyugdíjazásáig, segédrendezőként is tevékenykedett. Utolsó fellépése a maroshévízi közönség előtt 1973. április 30-án volt. Ekkor Móricz Zsigmond „Nem élhetek muzsikaszó nélkül” című 3 felvonásos vígjátékában Teréz nénit, alakította. Sajnos, 1973-ban megbetegedett, ezért nyugdíjazták. 1981-ben hunyt el, és a marosvásárhelyi református temetőben van eltemetve.

Dudás Gyula (1929-2015) tanár, keramikus, festőművész. 1929. május 24-én született, Elemi iskoláit Marosnagylakon, középiskoláit Nagyenyeden, a Bethlen Gábor Tanítóképzőben végezte, majd Kolozsváron szerzett tanítói oklevelet 1949-ben. Ezt követően Beszterce megyei Árpáston tanított. 1953-1958 között a kolozsvári Ion Andreescu Képzőművészeti Egyetemen tanult. A sikeres államvizsgája után Nagybányára került a Zene és Képzőművészeti iskolához. Innen ment nyugdíjba 1990-ben. Festői pályafutása során számos kiállítása volt. Itthon többek között Nagybányán, Kolozsváron, Nagyváradon, Szatmárnémetiben, Marosvásárhelyen, Csíkszeredában, Udvarhelyen, Gyergyószentmiklóson. Maroshévízen 2005. július 29. és szeptember 15. között volt kiállítása. Külföldön: az oroszországi Ivano-Frankovszkban, Budapesten, Gyulán, Nyíregyházán, Szolnokon, Debrecenben, Hatvanban, Szentedrén, Zebegényben. Ezen kívül Hollandiában: Amsterdamban, Eindhovenben. Svédországban, Németországban többek között Düsseldorfban, Lettországban, Franciaországban, sőt Strassbourgban is, az Európai Parlament termében is voltak kiállításai. Ezen kívül számos hazai és külföldi alkotótáborokban vesz részt. Több munkáját őrzik hazai és külföldi múzeumok: Románia, Magyarország, Egyesült Államok, Izrael, Belgium, Hollandia, Svédország, Franciaország, Németország, sőt több hazai és külföldi magángyűjtő büszkélkedhet festményeivel. Dudás Gyula több festőművészeti egyesület tagja vagy vezetőtagja, itt megemlíteném a Stokholmi „Forening ungerska konstens vanner” egyesületet vagy a németországi „Kultur Forum Ost-West” egyesületeket. Ugyanakkor az évek során Dudás festőművész urat számos kitüntetésben részesítették, íme néhány: „Long De Seunier” 1993-ban, „Hollosy Simon” érem (1996), „Bornemissza Tibor” érem (2004), a Hargita Megyei Tanács 2004-ben Elismerő Oklevéllel tüntette ki, Nagybánya „Díszpolgára” (2002), ugyanakkor az „Arany Patkó” kitüntetést is neki ítélték. Dudás Gyula a festőművészek körében úgy van „nyilvántartva”, mint a nagybányai festészet „utolsó mohikánja”. A nagybányai Teleki Ház egyik alapítója. Nagybányán hunyt el 2015. október 22-én, miután csupán egy pár hónappal korábban eltemette egyik gyermekét, még egy gyermeke van.